kezdolap


Üdvözöllek a Mesekulcs program honlapján!


Egy utazásra hívlak, ha van kedved velem tartani.

Utazásra önmagad körül - azokban a percekben, fél órákban, órákban, amiket csak magadra szánsz, csak a magad örömére.

Színezz, alkoss, írj és olvass!
Merülj el magadban és hozz létre olyat, ami Téged épít. Vagy egyszerűen csak érezd jól magad. Csak Rólad szól ez az idő, minden megfelelés nélkül.

Megtisztelsz, ha egy időre elfogadsz útitársadnak!

Kellemes időtöltést!

Egy mese, ami elmeséli hogyan "működik" a mese ;)

 Sok eltelt, egy kevés van még

(Kb. így hat a meseterápia is...)

Gudzsaráti népmese

 Egyszer történt lndiában, Gudzsarát királyságban, hogy a fővárosba egy zenés, táncos, énekes társulat érkezett. Az egyik táncosnő messze földön híres volt szépségéről és tehetségéről. Gudzsarát királya üzent a táncmesternek, hogy ő maga, és a családja is látni kívánja az előadást. A hírre, az egész társulat nagyon izgatott lett: a király megtiszteli jelenlétével az estét! Lázasan folytak az előkészületek. Aztán eljött a nap, és este meg is érkezett a hatalmas táncsátorba a király, és a királynő, majd elfoglalták a helyüket. Hatalmas tömeg verődött össze, a közönség majd’ kinyomta a táncsátor oldalát.

Ült a nézők közt, egy vándor remete. Az emberek összesúgtak mögötte, és mosolyogtak rajta: mi keresnivalója lehet egy táncesten, egy vándor remetének?



Elkezdődött az előadás. A híres és szépséges táncosnőnek annyit kellett táncolnia, hogy a végére már alig bírta, teljesen kifulladt. A táncmester a függöny mögül bíztatta. Még egy tudós, költői nyelven írott versecskét is elszavalt neki, hogy új erőre kapjon:

Sok eltelt, egy kevés van még,

tarts ki, s a dolgodat szépen tedd!

Ne add fel, szedd össze erőd:

fényes jövő áll előtted!

E lelkesítő versecskétől a táncosnőt mintha kicserélték volna, frissen mosolyogva folytatta gyönyörű táncát. Csak úgy repült a színpadon! Óriási sikert aratott, elnyerte a király és a királynő tetszését is. A közönség pedig állva, lelkes tapssal ünnepelte.

A táncmester fogta az adománygyűjtő tálat, és körbe járt. Az emberek beledobtak annyi pénzt, amennyit jónak láttak. De akkor furcsa dolog történt.

A nézők közt ült egy kereskedő a fiával együtt. A fiú előkapott egy kést az övéből, hirtelen lenyisszantott egy fürtöt az apja hajából, és azt dobta a tálba. Ahogy meglátta ezt a kereskedő, felpattant, és boldog mosollyal öröm táncba kezdett. A táncmester, sehogyan sem értette a dolgot. De hordta tovább körbe-körbe a tálat. Ahogy odaért a vándor remetéhez, az leakasztotta a rózsafűzért a nyakából, és azt adta oda adományként. Aztán a fiatal királyfihoz ért: drágakövekkel kirakott arany fülbevalóját nyújtotta át neki.

Mikor a király következett, kíváncsian kérdezte a táncmestert:
- Ki fia – borja ad hajtincset adományként?

A táncmester rámutatott a kereskedő fiára. Odahívatták a fiút.
- Miféle furcsaság ez, hogy egy hajtincset adsz adományként? – kérdezte a király.

A fiú válaszolt:
- Királyom! Én tanulatlan vagyok, írni-olvasni sem tudok. Jóllehet apám gazdag ember, még sem taníttatott. Mikor a táncmester egy tudós verssel bíztatta táncosnőt, abból bizony egy szót sem értettem: nem olvastam én soha életemben verset. nagyon felmérgesedtem, és dühömben lenyisszantottam apám egyik hajfürtjét.

- De hát, felség! A fiú apja örömtáncot járt! – kiáltott fel értetlenül a táncmester.

Odahozták a kereskedőt, aki így válaszolt a király kérdésére:
- Bevallom, és szánom – bánom a bűnömet: nem taníttattam a fiamat, buta maradt, mint a tök. De elvághatta volna a torkomat is azzal a késsel! Megúsztam: ezért jártam örömtáncot.

- Ó értjük már! – kiáltott fel a király és a királynő. – De ki adta a rózsafűzért ajándékba?

Előállt a vándor remete.
- Le vagyok kötelezve a táncmesternek – kezdte. – Azt mondta a versben a táncosnőnek, hogy „egy kevés van még”, meg „fényes jövő áll előtted”. Úgy éreztem nem is neki, hanem nekem mondja. Gyerekkorom óta lemondásban, szegénységben élem a vándor remeték életét. Van még egy kevés az életemből. megtapasztaltam a lemondás világát, miért ne tapasztalhatnám meg az örömök világát is? Hátha viszem még valamire! A rózsafűzérre nincs már szükségem, ezért adtam adományként.

- Ó értjük már! – kiáltott fel, a király és a királynő. – De az arany fülbevaló, mintha a fiamé lenne, a királyfié. Hát ő is köztünk van?

- Igen felséges apám! Itt vagyok! – ugrott oda a királyfi. – Itt ültem mögötted egy kevéssel. Azért adtam oda a drágaköves fülbevalómat, mert én is nagyon hálás vagyok a táncmesternek a versért. nekem is felnyitotta a szemem. 

– Neked is felnyitotta a szemed? – kérdezte a király csodálkozva. – Miért be volt csukva?

- Igen, be volt csukva hosszú időn át – felelte a királyfi könnyes szemmel.

A király és a királynő döbbenten figyelte, ahogy a királyfi a lábuk elé borul. A halk szipogás, keserves zokogássá a vált. A sátorban néma csend lett, csak a királyfi hangos sírása hallatszott. A táncmester már semmit sem értett. Aztán a királyfi összeszedte magát, felpillantott a királyra:
- Atyám, bocsáss meg nekem! Összeesküvést szerveztem ellened, meg akartalak gyilkolni.

- Mit beszélsz kisfiam? – dadogta a királynő.

- Az igazat, anyám – válaszolta a királyfi a királynőre függesztett tekintettel. – Hosszú ideje azért imádkozom, bárcsak meghalna apám, és én ülhetnék végre a trónra. Az istenek nem hallgatták meg a kérésemet. A végén elhatároztam, hogy a kezembe veszem az ügyet, és magam végzek a királlyal. De amikor a táncmester azt mondta a táncosnőnek, hogy „tarts ki s dolgodat szépen tedd!” meg „sok eltelt, egy kevés van még”, úgy éreztem, egyenesen hozzám szól. Ha ennyi időt tudtam várni a trónra, egy keveset még igazán tudok várni! Úgyis az enyém lesz egyszer. Miért követnék el ilyen meggondolatlanságot? A táncmester verse megmentett az apagyilkosság rettenetes bűnétől!

A király és a királynő a táncmester csodatevő versén ámuldoztak. A király a fele királyságát akarta adni a táncmesternek, de az így szólt:
- Felséges királyom, nem vagyok én erre méltó. Nem a bölcsességem eredménye ez a vers, csak a dolgok furcsa összjátéka okozta a csodákat.

A király és a királynő ezen aztán még jobban elcsodálkoztak. A király hatalmas évjáradékot adatott a tánccsoportnak, amiből messze földön híres előadásokat rendeztek, hosszú – hosszú éveken át.