A kétszívű királyfi
- Istenem, Istenem, mért is van, hogy az a lelkes állat nem szemlélheti a napot, holdat s a ragyogó csillagokat?
Ha egy oktalan állatot pillantott meg, akkor is sírt-rítt, mint egy kicsi gyermek.
Aj, teremtő Istenem, elbúsulta magát a fekete király. Mit ér neki az az oktalan nagy ország, mit a nagy sereg cifra katona, ha nem lesz az ő halála után, aki azokat kommandírozza? Hiszen ha az ő fia meglát egy béna katonát, mindjárt ellágyul, kiejti a kardot kéziből, s szétzüllik az a nagy sereg.
No, telik-múlik az idő. Egyszer csak bemegy a kicsi inas a fekete királyhoz, s jelenti, hogy az udvarba egy olyan csodadoktor érkezett, aki meggyógyítaná a felséges királyúrfit. Megörvend a fekete király, s mondja:
- Mindjárt hívjátok ide ! Ha meggyógyítja az én drága fiamat, mindent adok, amit csak a szíve kíván.
Bemegy a csodadoktor, s elmondja nagy szaporán, hogy ő egy kerek esztendőnek a leforgása alatt meggyógyítja a királyúrfit, csak engedje meg a király, hogy magával vihesse a fiút. Nehezére esett ez a fekete királynak, de belenyugodott. A csodadoktor pedig elvitte magával az érzékeny szívű királyúrfit Bergengóciába. Mire az esztendő kitelt, a királyúrfinak a régi helyett új szíve volt. A csodadoktor kivette a régit, s egészen más szívet tett helyébe.
Hálálkodott a királyúrfi, s kérdezi, hogy mit fizessen az új szívéért? Azt mondja a csodadoktor:
- Ne fizess most nekem semmit, felséges királyúrfi, hanem ígérd meg, hogy mától fogva, ahány ember sírva fakad temiattad, annyi zsák aranyat adsz énnekem.
A királyúrfi meg is ígérte, s azzal elindult hazafelé, az apja országába. De édes jó Istenem, bezzeg más volt az új szíve a réginél! Amint megy, mendegél, meglát az út közepén egy juhászkutyát. El volt lőve a két hátsó lába, ott fetrengett az út porában, vinnyogott, s igen keservesen nézett a királyúrfira. Még egy esztendővel ennek előtte sírt volna a királyúrfi, fölvette, hazavitte volna, hogy ápolják otthon, de most csak félrerúgta az útjából nagy kegyetlenül. Aztán továbbment, hazaért az apja országába. Nem messze az apja palotájától egy vak koldust talált, aki kenyeret kért Isten nevében. De a keményszívű királyúrfi nemhogy alamizsnát adott volna, még elkergette a szegény vak koldust, s botjával húzott is vagy kettőt a hátára. Hazamegy, belép a palotába, apja-anyja elébe szaladnak, nyakába borulnak, örvendeznek, kérdezősködnek: hogy telt az esztendő a csodadoktornál, meggyógyult-e?
A királyúrfi pedig nagy mostohán eltaszította magától apját-anyját, s éktelenül lármázott, hogy őt ne háborgassák mindenféle haszontalan kérdéssel.
Aj, sírt a király, de még jobban a királyné! Mi lett az ő szívéről szakadt édes gyermekéből! Milyen érzékeny, jószívű volt, s milyen kőkemény lett! De aztán ez csak így ment minden áldott nap. A királyúrfi minden lelket megríkatott mostoha viselkedésével. A csodadoktor pedig mindennap pontosan eljött, s mindig felvette a maga zsák aranyát. Egyszer csak azt látta a király, hogy ha ez így tart, az egész ország elszegényedik. Már alig lehetett egy zsák aranyat összeszedni.
A királyúrfi maga is megsokallta a dolgot, s azt mondta egy nap a csodadoktornak:
- Hallod-e, te csodadoktor! Én már tovább nem győzlek fizetni téged, amennyi arany volt az apám országában, mind a te kincses kamrádba került. Azt mondom én neked, add vissza a régi szívemet.
Azt felelte pedig erre a csodadoktor:
- Felséges királyúrfi! Tanuld meg, hogy szív helyébe lehet új szívet tenni, de a régit visszaszerezni - soha!
Benedek Elek
Színező: Két szív